Nyolc­van nap alatt a Föld körül

Jules Verne

1. fejezet

Amelyben Phileas Fogg és Passepartout kölcsönösen elfogadják egymást, az egyik gazdaként, a másik inasként.

Mr. Phileas Fogg 1872-ben a Saville Row 7. szám alatt, a Burlington Gardensnél lakott, abban a házban, amelyben Sheridan 1814-ben meghalt. A Reform Klub legfeltűnőbb tagjai közé tartozott, bár láthatólag mindig kerülte a feltűnést; rejtélyes ember volt, akiről alig tudtak valamit azon kívül, hogy kifogástalan modorú világfi. Azt mondták, Byronra hasonlít – legalábbis a feje byroni volt; csakhogy szakállas, nyugodt Byron volt ő, aki akár ezer évig is élhetett volna anélkül, hogy megöregedett volna.

Phileas Fogg kétségkívül angol volt; az már kevésbé volt bizonyos, hogy londoni. Sohasem látták a tőzsdén, sem az Angol Bankban, sem a „City” könyvelőirodáiban; soha nem futott be a londoni dokkokba olyan hajó, amelynek ő lett volna a tulajdonosa; közhivatalt nem viselt; soha nem iratkozott be egyetlen jogászkollégiumba sem, sem a Temple-be, sem a Lincoln’s Innbe, sem a Gray’s Innbe; hangja sem csendült fel soha a kancelláriai bíróságon, a kincstári bíróságon, a királynői ítélőszéken vagy az egyházi bíróságokon. Gyáros bizonyosan nem volt; de kereskedő vagy a birtokán gazdálkodó úriember sem. A tudományos társaságok és tudós testületek számára idegenül csengett a neve, és senki sem tudott arról, hogy valaha részt vett volna a Királyi Intézet, a Londoni Intézet, a Kézművesek Egyesülete vagy a Művészeti és Tudományos Intézet bölcs tanácskozásain. Valójában az angol fővárosban nyüzsgő számtalan társaság egyikének sem volt tagja, a Harmónia Társaságtól egészen a Rovartani Társaságig, amely főként a kártékony rovarok kiirtására alakult.

Phileas Fogg a Reform Klubnak volt tagja, és semmi másnak.

Ebbe a zárt körű klubba meglehetősen egyszerűen jutott be.

A Barings bankház ajánlotta, amelynél nyílt hitele volt. Csekkjeit mindenkor bemutatásra kifizették folyószámlájáról, amelyen mindig bőven volt pénz.

Gazdag volt Phileas Fogg? Kétségkívül. De még azok sem tudták elképzelni, hogyan szerezte a vagyonát, akik a legjobban ismerték, és éppen Mr. Foggtól lehetett a legkevésbé ilyen felvilágosítást remélni. Nem volt pazarló, de fösvény sem: ha tudomására jutott, hogy nemes, hasznos vagy jótékony célra pénz kell, csendben, olykor névtelenül rendelkezésre bocsátotta. Egyszóval nem akadt nála kevésbé közlékeny ember. Igen keveset beszélt, s hallgatagsága csak még titokzatosabbnak tüntette fel. Napi szokásait bárki megfigyelhette; csakhogy mindig olyan pontosan ugyanazt tette, amit azelőtt is, hogy a kíváncsiskodók végképp nem tudtak kiigazodni rajta.

Utazott-e valaha? Valószínűleg igen, mert úgy tűnt, senki sem ismeri nála alaposabban a világot, s nincs olyan eldugott hely, amelyet ne ismerne behatóan. Gyakran néhány világos szóval helyesbítette a klubtagok ezernyi találgatását az eltűnt, magukról hírt nem adó utazókról, és rámutatott, mi az, ami valóban valószínű; mintha valamiféle látnoki képességgel bírt volna, oly gyakran igazolták az események a jóslatait. Mindenütt meg kellett már fordulnia, legalábbis gondolatban.

Az mindenesetre bizonyos volt, hogy Phileas Fogg hosszú évek óta nem hagyta el Londont. Akiket az a megtiszteltetés ért, hogy másoknál közelebbről ismerhették, kijelentették, hogy senki sem állíthatja: valaha is másutt látta. Nem volt más szórakozása, mint az újságolvasás és a whist. Gyakran nyert ebben a játékban, amely csendben folyt, s így jól illett a természetéhez; nyereménye azonban sohasem került az erszényébe, hanem jótékony adományaira tette félre. Mr. Fogg nem azért játszott, hogy nyerjen, hanem magáért a játékért. A játékot vetélkedésnek látta, egy-egy nehézség leküzdésének, ám ez a küzdelem nem járt sem mozgással, sem fáradsággal, s így megfelelt az ízlésének.

Nem tudtak róla, hogy Phileas Foggnak volna felesége vagy gyermeke, ami a legbecsületesebb emberekkel is megeshet; sem arról, hogy volnának rokonai vagy közeli barátai, ami már kétségkívül szokatlanabb. Egyedül élt Saville Row-i házában, ahová senki sem járt. Egyetlen inas elég volt a kiszolgálására. A klubban reggelizett és vacsorázott, matematikai pontossággal megszabott időben, mindig ugyanabban a teremben, ugyanannál az asztalnál; sohasem étkezett együtt a többi taggal, vendéget pedig még kevésbé vitt magával; pontosan éjfélkor tért haza, és nyomban lefeküdt. Sohasem vette igénybe azokat az otthonos szobákat, amelyeket a Reform Klub kiváltságos tagjainak bocsátott rendelkezésére. A nap huszonnégy órájából tízet töltött a Saville Row-n: vagy aludt, vagy a toalettjét végezte. Ha sétálni támadt kedve, egyenletes léptekkel járkált a mozaikpadlós előcsarnokban vagy a kör alakú galériában, amelynek kupoláját húsz vörös porfírból faragott ión oszlop tartotta, s amely kékre festett ablakokon át kapott fényt. Reggeli és vacsora idején a klub minden részlege – konyhái és éléskamrái, ital- és tejraktárai – a legjavát adta, hogy a legízletesebb fogásokkal halmozzák el az asztalát; a legkomolyabb pincérek szolgálták ki, frakkban és flaneltalpú cipőben, különleges porcelánedényekben, a legfinomabb lenvásznon kínálva az ételeket; sherryjét, portóiját és fahéjjal fűszerezett bordói borát a klub olyan boroskancsóiban tartották, amelyeknek öntőmintája már elveszett; italait pedig az amerikai tavakról nagy költséggel hozatott jég tette üdítően hűvössé.

Ha az ilyen életmód különcségnek számít, el kell ismernünk, hogy van valami jó a különcségben.

A Saville Row-i ház nem volt fényűző, de rendkívül kényelmes volt. A ház lakójának szokásai mellett az egyetlen inasra kevés munka hárult, Phileas Fogg azonban szinte emberfeletti pontosságot és rendszerességet követelt tőle. Éppen ezen az október 2-i napon bocsátotta el James Forstert, mert a szerencsétlen fiatalember nyolcvanhat helyett nyolcvannégy Fahrenheit-fokos borotválkozóvizet vitt neki; most pedig az utódját várta, akinek tizenegy és fél tizenkettő között kellett megérkeznie a házba.

Phileas Fogg feszesen ült karosszékében, szorosan összezárt lábbal, akár egy gránátos a díszszemlén, kezét a térdén nyugtatva, kihúzott törzzsel, egyenesen tartott fejjel; merőn nézte a bonyolult szerkezetű órát, amely az órát, percet, másodpercet, napot, hónapot és évet mutatta. Napi szokása szerint Mr. Foggnak pontosan fél tizenkettőkor kellett elindulnia a Saville Row-ról, hogy a Reform Klubba menjen.

Ekkor kopogás hallatszott annak az otthonos szobának az ajtaján, amelyben Phileas Fogg ült, és megjelent James Forster, az elbocsátott inas.

„Az új inas” – mondta.

Egy harmincéves fiatalember lépett elő, és meghajolt.

„Ha nem tévedek, ön francia férfi, és Johnnak hívják?” – kérdezte Phileas Fogg.

Az újonnan érkezett így felelt: „Jean, ha monsieur megengedi. Jean Passepartout; ez a vezetéknév azért ragadt rám, mert veleszületett tehetségem van ahhoz, hogy egyik mesterségről a másikra váltsak. Azt hiszem, becsületes ember vagyok, monsieur, de őszintén szólva jó néhány mesterséget űztem már. Voltam vándorénekes meg cirkuszi műlovar; akkoriban úgy szaltóztam, mint Leotard, és úgy táncoltam a kötélen, mint Blondin. Aztán tornatanár lettem, hogy jobban kamatoztassam a tehetségemet; majd Párizsban tűzoltó őrmester, és sok nagy tűz oltásánál segédkeztem. Franciaországot azonban öt éve elhagytam, és mivel meg akartam ízlelni az otthoni élet édességét, itt Angliában inasnak szegődtem. Mivel nem éreztem magam a helyemen, s azt hallottam, hogy Monsieur Phileas Fogg az Egyesült Királyság legpontosabb és legmegállapodottabb úriembere, eljöttem önhöz, monsieur, abban a reményben, hogy ön mellett nyugodt életet élhetek, és még a Passepartout nevet is elfelejthetem.”

Mr. Fogg így válaszolt: „A Passepartout név megfelel. Jó ajánlásokkal jött; jókat hallok önről. Ismeri a feltételeimet?”

„Igen, monsieur.”

„Helyes! Hány óra?”

„Tizenegy óra huszonkét perc” – felelte Passepartout, és hatalmas ezüst zsebórát húzott elő zsebe mélyéről.

„Késik az órája” – mondta Mr. Fogg.

„Bocsásson meg, monsieur, ez lehetetlen –”

„Négy percet késik az órája. Nem számít; elég az eltérést megemlíteni. Mostantól, vagyis ezen a szerdai napon, október 2-án délelőtt tizenegy óra huszonkilenc perctől ön a szolgálatomban áll.”

Phileas Fogg felállt, bal kezébe vette a kalapját, gépies mozdulattal a fejére tette, és szó nélkül távozott.

Passepartout hallotta, ahogy becsukódik a bejárati ajtó: az új gazdája ment el. Azután újra hallotta becsukódni: most elődje, James Forster távozott. Passepartout egyedül maradt a Saville Row-i házban.

---